Meleg színekkel..

A múlt hétvégen újabb látogatók érkeztek: Bíró Miki és Kata. Zöld Cabriojukban mint egy hollywood-i pár gurultak be Berkeleybe, nagy széles mosollyal és lobogó szőke hajjal. Valahogy nem is volt furcsa őket itt látni, Miki beleillik a kaliforniai napsütésbe.
Első este mini lakásavató volt nálunk: most elsőre csak a magyarokat hívtuk meg, az itteni kis bandát. Volt ott építész, vegyész, és műszakisok, akikről nem tudnám megmondani, hogy mit csinálnak. Na, most közben cseteltem egyikükkel, szóval egyikük gépészmérnök, másik mérnök fizikus, s azt hiszem van még egy fizikus is. Na mindegy is, a lényeg, hogy nagyon jót unikumoztunk, pálinkáztunk és boroztunk s Marcival büszkék voltunk, hogy mindenki otthonosnak érzi stúdiónk.
Másnap aztán a Cabrioval és süvítő szélben a cityt mutogattuk Mikiéknek. A csúcspont természetesen a Castro volt, a meleg negyed, ahol délután ötkor bazsalikomos citromos Martinit szopogattunk, fejünk mellett majdnem meztelen férfi testekkel. Ugyanis egy meleg bárban kötöttünk ki, ahol Madonna szólt, és a részeg férfiak mellett gogo srácok táncoltak kis színpadokon. Valamiért hetero bárban nem lehetne ilyet jót bulizni egy napfényes vasárnap délután. Mi lányok tátott szájjal bámultunk, a fiúk kissé feszengve, de élvezték a helyet, s Miki bátran fotóztatta magát az egyik letolt gatyás táncos előtt.

Talán rajtunk kívül egy-két lány volt a helyen, mégsem néztek ki. Egy szép kacsójú fiú meg is szólított minket, és gratulált, hogy milyen szép párok vagyunk, és ugye európaiak? Mert stílusunkból erre következtetett. Örült, hogy ott vagyunk, egyáltalán nem zavarta heteroszexuális mivoltunk. És ez olyan jó.

San Francisco a sokszínűség városa, és valóban, nem csak szavakban. Az utcán járva érezni, hogy felszabadultak az emberek, legalábbis abban a tekintetben, hogy úgy öltözködnek, és úgy viselkednek, ahogy nekik tetszik. Szabadon. S mindamellett, hogy meleg, transzvesztita, transzszexuális együtt él, a képet még az ezer nemzetiség és bőrszín is színezi. Persze ugyanúgy van előítéletesség, elkülönülés, sőt durva megkülönböztetés a kisebbségben lévő csoportok ellen, akik föként csak egymással baraátkonak: a feketék feketékkel, s ugyanez igaz a vietnamiakra, kínaiakra, kambodzsaiakra, mexikóiakra, el salvadoriakra vagy az afrikai bevándorlókra is, s valójában a fehéreké és heteroké az igazi hatalom, de mégis. A tolerancia, ha csak a felszínen is, de része az alapvető hozzáállásnak. Már az is valami, hogy egy kézenfogva sétáló férfi párt nem néz meg senki. Vagy azt az őrült, piros hajú faszit sem, aki fényes rózsaszín biciklis nadrágban görkorcsolyázik végig az utcán. Vagy egy raszta feketét, aki rekedtes hangon bluest énekel a sarkon, ám ha elmész mellette, fröcsögő szájjal az arcodba kiabál. Ők mind részei a helyi képnek, amit nem az egységesség, hanem a sokféleség jellemez. A különbözőség a természetes állapot, de persze ez nem jelenti azt, hogy minden jól is működik így. Sok a hiba a rendszerben, a kisebbségek jogai, érdekei (akik itt a többség) háttérbe szorulnak, de legalább nincs olyan meghatározó viszonyítási pont, a normális, a többségi által elfogadott, (legalábbis itt Kaliforniában,) ami meghatározná az általános viselkedést. S ezért meg van rá a lehetőség, hogy identitásod megéld, kimutasd, büszke legyél rá, még ha ezt csak egy kis, sötét bárban teszed is meg egy napfényes vasárnap délután.