2009. szeptember 29., kedd

Háztartási gondolatok


Hadd merengjek el egy percre a háziasszony léten. Milyen is lehet az, ha teljes valód egymaga egy háziasszony? Hiszen nekem már így is sok, úgy, hogy ennél háziasabb pasit nehezen lehetne elképzelni (vagyis akkor az már nem jönne be, ott már valami difi lenne, vagy csak meleg lenne).
Na, szóval csak úgy hirtelenjében kedvem lett összeszámolni hány fajta vegyülettel kell itthon bíbelődni ahhoz, hogy tisztaság legyen, egészség legyen, vízkő, izébizé-mentesség legyen. És ezt végiggondolva már teljesen érthető, hogy sok nő miért válik feministává.
Vagy éppen miért kap különböző mérgezéseket. Hisz az is gyakori. A múltkor a kozmetikában arról csevegtünk mi háziasszonyok (hiába még nem érzem annak magam, mégiscsak itt egy háztartás köröttem), hogy kinek milyen égési, szemviszketési, kézhónyagzási és egyéb ájulásos panaszai!! voltak már a különböző házi szerek alkalmazásának következményeképpen.

Szóval tehát íme a lista: ( a sorrend random, épp amiket használtam, meg ami eszembe jut, és a neveket sem használom helyesen, hiszen még nincsen mögöttem sok évtized tapasztalata és tudáshalmaza)
1. lefolyótisztító
2. duguláselhárító lefolyótisztító
3. wc-tisztító
4. wcperemre akasztott tisztító cucc (jó, ez olyan átmenet, ezt nem nekem kell öntögetni, csak beilleszteni)
5. kádmosó
6. csempe, egyéb felmosószer
7. mosogatószer
8. vízkőtlenítő lemosóizé
9. zsíroldó gáztűzhelyre
10. zsíroldó minden másra
11. cillit bang a durva cucc
12. padló=parketta felmosó
13. faápoló tisztítószer
14. méhviaszos faápoló
15. ablaktisztító
16.
17.

Most hirtelen, anélkül hogy felállnék, és benéznék a szekrénybe, ennyi jut eszembe.15 féle!!!!!!!! Pedig tutira van még belőlük, illetve egy rendes háziasszonynak valósznűleg ennél még sokkal több cucca van.

Szóval álljon itt e lista mutatván szegény háziasszonyok hősiességét, illetve a megmérgezésükre alkalmas szereket, illetve jelezvén mily nehéz nekünk...

mert KI a francnak van kedve naponta, hetente, ezeket újra meg újra használni???????????

Na megyek, mert le kell zuhanyoznom a kádról a cuccot, és forró vizet kell engednem a majdnem eldugult mosdóba..(persze nem dugulna el, ha rendszeresen önteném bele a duguláselhárítót, cöcöcö):)

ps: ha még tudtok a listához adni, csak bátran!

7 megjegyzés:

Kis Vuk írta...

Tudod fura ez, hogy pont most irtal rola, mert nekem is ma villant be, mikor eppen ujra megundorodtam a fertotlenito szagatol, hogy te jo eg, mennyi kulonbozo vegszerrel talalkozik a testem minden nap. A mosogatoszertol az univerzalis mindent tisztiton at a "sima" ablaktisztitoig. Es ezeket mind belelegzem, beivodik a borombe, irritalja a nyalkahartyamat. stb., stb., stb. Eeees: a mosonok koran halnak.

Névtelen írta...

Nem kell a reklámok után menni, minden vackot megvenni.Vannak olcsó és jó háziszerek. Egyféle dolog többmindenre is használható.

Valaki írta...

Kis Vuk: Hat igen, vigyáznunk kell magunkra..:)
Névtelen: És mik azok? Adhatnál tanácsot...ha már

suzy q írta...

mondjuk a mosóport nem írtad, de én azt váltottam ki mosódióval. az üveget-tükröt-csempét meg ecetes vízzel tisztítom. annyira nem mérgező. ja és a mosódiófőzettel mosogatni is, és felmosni is lehet. szóval van mire kiváltani ezeket, éérted.

Valaki írta...

Mosódió? Rémlik, hogy hallottam róla. De akkor ki is próbálom!köszi

de nem lesz diószagú tőle a ruha?::)

Névtelen írta...

Szódabikarbóna (izzadásgátló helyett is kitűnő), bórax, ecet, homok, mint súrolószer, stb.
Most más nem jut eszembe, de a vadgesztenye is tartalmaz amúgy saponint, csak legfeljebb nem annyit,mint a mosódió. A natúr háziszappant, amit hamuból és bélhájból főznek, használják mosásra és tisztálkodásra is, főképpen a méhészek, mert nincs illata, ami van, az is természetes a méheknek, így elkerülhetőek a támadások. Javaslom elolvasásra a Testkontroll 2. című könyvet, az többek között erre is kitér.

Névtelen írta...

Azt elfelejtettem, hogy az ecet nem hogy nem mérgező, hanem a rendszeres párologtatása vagy hűtőben tartása megszünteti a kellemetlen szagokat és fertőtleníti a légteret, tehát különösen járványos időszakban ajánlott a használata. A kínaiak állítólag ezzel tartják távol a vírusokat.A hűtő szagtalanítására a kávézacc is kiváló egyébként.