Rádió hallgatás közben

Valami meghatározhatatlan, furcsa hangulatban vagyok. Enyhe szomorúság, erős allergia, egyfajta bölcsülködős hangulat, amikor is hiába vagyok tompa, azt érzem, most nagy dolgokra vagyok képes.

Pedig lehet.

Reggel van, azaz délelőtt, ami nálam a reggel, legalábbis mostanában, bár szeretném, ha egész életemben így lenne, szóval reggelire palacsintát eszem, nem zsíros, amerikai gyorsétkezdéset, hanem igazi magyart, jó erős kávéval és kalcium pezsgőtablettával. Mindez még nem is lenne furcsa, de közben klasszikus zenét hallgatok. Mini, tenyérben hordozható rádiómban épp ezt fogtam be, és hogy hogy nem, azon kaptam magamat, hogy nem tekerek el az adóról, hanem már húsz perce hallgatom.

S mikor vége egy-egy zeneszámnak, miről is van szó?

Cseh László és bajtársai csatái közben Gyurcsány összefutott a kínai miniszterelnökkel. Hogy hogy nem.

Miniszterelnökünk, azaz az országé, amellett, hogy talán valami jó bizniszt is lezsírozott Kína ország elnökével, beszélt Magyarország Tibettel kapcsolatos álláspontjáról is. Hm, már mióta csak erre várt az egész világ. Ok, diplomáciai elvárás állást foglalni, de valójában annyi közünk sincs hozzá, mint a pillangóúszóknak az egy Zeiss optika múködéséhez (tudom, borzasztóan fantáziátlan egy hasonlat ez, de fel kellett raknom ezt a képet, olyan szép).

Újabb hír: augusztusi csillaghullás. És tényleg: tegnap és tegnap előtt annyi csillag hullott alá, hogy alig tudtam olyan gyorsan kivánni, majdnem úgy, mint Terence Hill a narancsfacsarás közben. Azért persze tudtam követni a száguldó pontokat, és igazából mindig ugyanazt kivántam. Sosem árt egy kis megerősítés, hogy a csillagisten levágja, én tényleg komolyan gondolom.

Közben már megint a Szigetről van szó, már megint reklám a cicafajta nevűnek. Affektálós riporter csajok mesélik tegnapi szigetes kalandjaikat. Felháborodottan mesélnek a toytoyról. Azért lassan már túlléphetnénk ezen, ok, szar a szar a toytoyban, de szokjunk már hozzá, aki nem meg nem tetszik, ne fizesse ki gatyáját is érte.

Valahogy a női műsorvezetők sokkal idegesítőbbek tudnak lenni, mint a férfiak. Mert a pasik legalább nem affektálnak, és nem nyalják ki mindenkinek a seggét. Persze én mondom, aki szintén volt valami műsorvezetőféle. Az még a Tilosban volt, szombatonként, és bénák voltunk, de élveztük. Élveztük azt a külön kis világot, a Kultiplex hangözönétől megvédő másik hangzuhatagot, a stílusosság kedvéért tilosos plakátokat a falon, a fröccsöket, a néma rasztát, aki mindig ott ült, a hangos félig rocker csávót, a gyorsan legurított presszó kávékat, a rossz felkonfokat, az egymással titokban mindig vetélkedő szenvedélyes dj arcokat, és a stúdiót, ahol cigizni nem, csak szívni lehet, s ahol néha még a porszívóval is játszottuk, ami a hallgatóknak lehet, hogy nem volt olyan élvezetes. De sebaj, fiatalság bolondság, meg azóta már felnőttem (perszepersze) és biztos jobban csinálnánk.

Na ezt most jól összedobtam itt.

Jó reggelt, és ha nem találkoznánk jó délutánt és jó estét is!