Utolsó slukk és vége..

...de a cigiből azért még van. Bugyit is mosunk, és úgy hagyom el ezt a földrészt. Volt pár búcsúbuli, legutóbb tegnap, bowlingoztunk, mint ahogy Dude, alias Lebowski is tette mindig. A szomszéd pályán egy fekete apuka játszott, saját cipőjében és saját golyóival, amik félig fából voltak, egyik egyenes gurításra, másik pedig csavarósra való. Mondott pár jó tanácsot nekünk, kezdőknek, ittunk Fat Tire-t, ettünk sültkrumplit es nachost és úgy igazi amcsi módra szórakoztunk.

Aztán egy pubban folytattuk, ott is fent és kint a teraszon, ahol lehetett cigizni is, ami itt ritka adottság. Long Islandet toltam, míg a többiek csak sört, de hát én megérdemeltem. Az eredmény az lett, hogy Marcival a női mosdóban randalíroztunk, ahol a wcülőke melegíthető volt, sőt még a víz hőmérsékletét is lehetett állítani és még pár dolgot csavargatni, ki tudja miért, ahogy azt sem tudjuk, mire jó a három kagyló a Pusztítóban..

Most Ella Fitzgerald szól, pénzünk az nincs, de hitünk az van, s utolsó napi programon gondolkozunk. Itthon főzzünk és áthívjunk pár havert? Közben a teraszon fröccsözzünk? Avagy a hegyre másszunk fel, oda, ahonnan a legjobb a kilátás az öbölre, van szép Golden Gate meg Bay Bridge, San Francisco meg Berkeley, kecskék a hegyoldalban..Vagy csak kettesben sétáljunk egyet, miután jól bereggeliztünk itt? Vagy még utoljára bemenjünk a citybe egy sétára?
Valójában tökmindegy. Minden jó és kezdek szomorú lenni, hogy itthagyom ezt.

Eddig nagyon vártam, hogy hazamenjek, de most kezdek rádöbbenni, hogy mit fogok itthagyni. Kényelmes, könnyű, napos életet. Ezt a kis kagylót, Berkeleyt, amiben mindenki lassan mozogva, sokat kávézva, kényelmesen, sokat elmélkedve, a való világtól, rutintól távol él. De megyek, mert vár a pesszimista otthon, az izzasztó hőséggel a Rákoczi úton, ami igazából már nagyon hiányzik.