Gyerekkoromban gyakran hallottam, hogy "füles" vagyok,később meg, hogy olyan vagyok, mint Füles.
Az első azt jelentette, hogy nagyon sokszor fájt a fülem, begyulladt, fel kellett szúrni, lámpázni. Háromszor vették ki a mandulá(i)mat, mert mindig visszanőtt - erre például nagyon büszke vagyok, mindig hangoztatom:) Legalább ebben rekord vagyok..
Most megint füles lettem: arcüreg meg középfülgyulladás. Na, nem komoly, csak előjöttek a gyermeki érzések, emlékek: most a kanapén, akkor a kis fonott székemben ülve lámpáztam az arcom. Visszajött az érzés, ahogy élvezem a forró vörös fényt az arcomon, ahogy melegít, áthat, éget. Csak most nem ápolnak szüleim (bár szerintem szívesen megtennék), és lámpázás előtt meg után a géphez ülve tolom a munkát. De így is jó. Jó a meleg itthon, immuntea, kinti lanyha, de még reménykeltő napfény.
Ja, és hogy miért voltam később Füles?
Mert idegesítő, állandóan negatívkodó kiskamasz vált belőlem, a kis cuki fülesből. Na puff. És abból talán még mindig nem nőttem ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése