Mit is tehet az ember ilyen esetben? Végiggondolhatja, hogy mennyi minden jó is van az életében és nincs ok a rosszkedvűségre és idegességre. Na, ezt már unom, tökig vagyok vele. Akkor kettő, megpróbálhatja racionális mérlegelni, hogy mi is a baja, aztán rájönni, hogy nincs is semmi gáz. Na, ezt sem teszem. Mert egy részt tudom, hogy csak kis gáz van.
(Hú, a múltkor full gáz szag volt nálunk. Aztán egy addig sosem látott barát barátja szólt ránk, hogy azonnal kapcsoljuk ki a konvektort. Megtettük. Azt jött a gázos és szólt h nagy gáz lehetett volna. Szó szerint azt mondta: robbanás. Utólag is köszi Gy. vagy Z.)
Na, de visszatérve a rosszkedvre, egyszerűen nincs kedvem győzködni magam, hogy hippihurrá, nyugi legyen, pozitívak vagyunk és semmi baj. Mert durcáskodni jó. Kurvajó. persze ha van tere az embernek. De, az a baj, hogy tudom, hogy ami idegesít, az valóban idegesít és nem lehet rajta változtatni. Akkor most mi legyen? Tolerancia, elfogadás, megértés, hisz senki és semmi nem tökéletes. Blabla..... de ezt tanulni kell. Majd megkérdezem anyukámat.
2 perc múlva
Közben idejött M. (mindig irigyeltem azokat a blogokat, ahol így utalnal valakire, szóval M.), és édes drágán próbált hazudni nekem. De csak lódítás volt és a világon a legjobb célból, mert meg akar lepni valamivel. De egyszerűen ahogy kimondta, egyből láttam, hogy nem az igazat mondja. Olyan édes volt, ahogy nyakát kicsit behajltva csillogó szemmel szólt hozzám (a férfiak nem tudnak hazudni). És én meg, nem bírván ezt szó nélkül, bevallottam, hogy látom, hogy csak hazudik. Így levágtam a meglepetését, de ez nem baj. Mert így is olyan jó lesz. Mert közben meg holnaptól keddig csinálunk valamit, ami meg számára meglepetés. Megyünk valahova - ezt azért elárulhatom. És alig várom.
És azzal, hogy idejött és mindez történt, máris jól vagyok.
Nem akarom ismételni magamat, de megint rájöttem, hogy milyen egyszerű vagyok.
(De azért a férfiakkal sok egyéb baj is van -tegyük hozzá. És arra is rájöttem az elmúlt napokban, hogy mi nők, kollektíven, ugyanazokon a tipikus férfi viselkedéseken szenvedünk; de ők, a férfiak, szerintem nem szenvednek ennyi minden női dolgon. Persze lehet h ez egyáltalán nem így van. De mégis. Szerintem akkor is mi vagyunk, akik tolerálnak, és elviselnek és úgy szeretnek, ők meg, ők meg--na ők meg csak vannak...)
1 megjegyzés:
az mondjuk igaz sztem, h mi ugyanazon a ffi viselkedésen akadunk ki mindannyian (vagy épp az ellenkezőjén) de a legkiakasztóbb az, hogy ők meg nem akadnak ki ugyanazon, amin mi kiakadunk. pedig milyen jó lenne. mert akkor ha mi olyanok lennénk, amilyenek ők velünk, akkor meg tudnánk mutatni, hogy az milyen kiakasztó és ettől talán ők változnának... de ők észre sem veszik.... :-)
Megjegyzés küldése