Lazít lazít

Érdekes, hogy az ember akkor is tud jól szenvedni, amikor minden jó körülötte. Na, így voltam én az imént. Írok is gyorsan, mert az segít tisztázni, hogy mi a helyzet. Igazából isteni minden. Szinte nem is lehetne jobb. Csak valahogy besűrűsödtek a dolgok. Káosz a fejben, és sok új élmény körülöttem.

Mondhatnám, stresszes vagyok néha, pedig ez sosem volt jellemző rám. Ám a stressz szót használni már maga egy stressz. Helyette a szép magyar feszült szót kéne használnom. S miért vagyok feszült? Mert sok új dolog történt velem. Sőt, most nagyon sokban új életet élek. Új érzések. Új gondolatok. És minden változás elfogadása, befogadása változtat valamit az emberen is, vagy legalábbis megmozgat belül valamit, feszültséget teremt, s ez így van rendjén.

Szóval mi új?

Az élet a férfivel, akivel szép az élet. Najó, ez úgy semmit nem árul el. Mondhatom úgy is, a szerelem az, mi becsesz ( a becseszés legszebb értelmében). Mert annyira jó. És mert... A lényeg, hogy aki érezte már, milyen az, amikor a szíve csordultig, de tényleg csordultig telve van érzésekkel, és ennek következtében tervekkel, félelmekkel, vágyakkal, akkor az azt is tudja, hogy ez is egyfajta teher. A legszebb, legédesebb. De....Na, nem, ezt mind nem is szabadott volna leírnom. Hisz olyan boldog vagyok, mint soha. Talán így, igen, így jobban meg tudom magyarázni, miről is krákogok. A boldogság maga az, mi durva, mit szokni kell. (Jaj, szegény Sára.)

Új a kanapé és a két fotel. Ez viszont nem nyomaszt. ez király.

Amúgy meg új a munka. Gyakornokoskodom egy olyan helyen, amilyent kigondoltam magamnak mint cél. Belepillantok mindabba, amibe szerettem volna és amibe nem szerettem volna. Sokat dolgozom, totál lefáraszt, ez is új, na meg a sok-sok gondolkodás a jövőről. A tervezgetés. Ami szintén a legizgalmasabb és legjobb tervezgetés, mert csupa jót ígér, de mégiscsak súlya van. A jövőmről van szó, huh, mily nagy szavak. De ahogy egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy kilépjek most már totál a munkaerőpiaci fényes életbe, akkor az egyre inkább izgat, kérdéseket vet fel, komoly elhatározásokat és mérlegeléseket igényel. Persze, azért nem annyira, mert csinálom, amit csinálok, aszt majd meglássuk.

Új, hogy rájöttem az emberi test sérthetőségére. Kiderült, hogy van valami kis betegségem, mondjuk finomabban, vírusom. Most először merült fel bennem a gondolat, hogy hoppá, beteg lehetek, szarul lehetek, rákos lehetek, azanyját. Most gondoltam életemben először komolyan erre, mégha totál alaptalanul is. Abba is hagytam a cigizést. Most mondhatom, leszokóban vagyunk. Nem mintha rá lettem volna szokva, de azért jól esett gyakran, Most már nincs kedvem. Mi a faszért szívnék el valami maradék dohány levében átáztatott papírt és büdös tartozékait, hogy sötét és káros füstöt eregessek és sok-sok évvel előbb meghaljak, szürke legyen az arcbőröm, köhögjek reggelenként és értágulatom legyen? Mi értelme ennek? (Jó, jó, tudom, ez most még a tagadás állapota. S holnap, ha bulizni megyünk, nehéz lesz, nagyon.)

Mindezek kapcsán - mármnt a betegség, és nem a cigi kapcsán - volt egy kisebb műtétem is. Az is sokáig izgatott, nyomasztott. Megvolt, s a várt para kórházi folyosók, koszos ágyak és bunkó nővérek rémképe nem valósult meg. Minden ment mint a karikacsapás. A műtőbe már begyógyszerezve bemenni, na az meg egy egészen felejthetelen kábulat volt. Persze még nem nyugodtam meg teljesen. Még kell egy kis idő, hogy lássuk, minden szép és jó. De jó volt kicsit megállni és rádöbbeni, hogy nem biztos, hogy mindig minden szép és jó lesz. Egy kis pofáncsapás sosem árt.

Ugye??

Ezzel a bölcsességgel zárom soraimat,

a további szíves megjegyzésig.

S

UI:Tokajba menni nem volt annyira új, bár a jégbor, na az nem rossz, és még pénzt is kapok azért, hogy megkóstoltam.