Reggel nem akarsz kikelni az ágyból. nem, semmiképpen sem. Az óra hatodszor kezd el csörögni az elmúlt negyven percben (hat perces újracsörgésre van beállítva), újra meg újra megnyomod a szundi gombot, visszalszol, felébredsz, és egyre csak gondolkodsz: vajon felkeljek-e? Borzasztóan szenvedsz. Kint esik az eső, sötét van, hideg, az első igazi undorító öszi reggel. Az ágy meleg, visszahúz, benne szuszog a férfi, aki mellett a világon a legjobb aludni. De nem és nem. Felkelek, azért is, gondolod újra meg újra. És végül már a saját tökölődésedtől idegesen, bazmeg felkelek felkiáltással, kiugrasz a nyikorgó ágyból.
Gyors zuhany, hajad ronda, de ez van, két perc alatt legurított kávé, egy szelet torta állva a konyhában dideregve, táska, kabát, esernyő, le a harmadikról. Vár a Rákoczi út, pocsolya és eső mindenhol. Majd combino, ahova fel se férsz, tömeg, ami összenyom, rádizzad, rádcsepeg, rád ideges. Átverekeded magad a tömegen, fel a hetedikre, terem sehol. Ja, a hatodikon vagyunk. Lemész, végül persze nagyon elkésve, de beesel az órára. Na, végülis rendes emberek vagyunk mi. Erre mi fogad?
Elmarad az óra....!!!!!!!!!
(És ilyenkor mindig rádöbbensz, hogy igenis, hallgatni kell a megérzésedre. Az ilyen szörnyű reggeleken egyszerűen nem szabad bemenni. Amikor az ember ennyit tököl, mindig megszívja. Szóval ezentúl nem megyek be, jön a döntés, amivel végülis mindenki elégedett.)
Isn't it ironic, don't u think?
2 megjegyzés:
de az is megerzes hogy barmilyen nehez folkelni azert menni kell.
Ha a kozott kell valasztani hogy menni es maradni, akkor mindig menni kell.
ifjukori jobarat bolcsessege
Ez igaz,az egész életre vonatkoztatva, hogy igenis, mindig menni kell. Csak nem reggel:)
Megjegyzés küldése