2008. szeptember 12., péntek

Globális szájalás

Az a jó, hogy érzem, hogy konkrétan a Földön élek. És nem a kisbetűs földön. Hanem érzem, hogy talpammal egy egetrengetően nagy bolygót érintek (képzavar), ahol az én szigetemen (megint) kívül még rengeteg hely van, és én csak egy apróság vagyok a billió más apróság között. És ez mégsem rossz érzés, hanem éppen, hogy jó. Mert nemcsak az egyszerű magában álló Magyarországot érzem otthonomnak, hanem az egy nagy bolygón lévő Magyarországot. Persze ez nem azt jelenti, hogy hosszú távon nem itthon szeretnék élni, de globálisan tervezgetek, gondolkodom.


Magyarország a Föld egyik pontja, nem önmagában álló szittyaföld. Innen jön a kajám épp (Olaszország) , onnan jön a nyári ruhácskám (Spanyolország), innen való a szomszéd (Kanada), onnan a sarki büfés (persze, hogy kínai). És mi is mehetünk mindenhova nyaralni, futkározni, ruhácskát varrni, narancsot szedni. Egyszerűen elemi a vágy bennem, hogy még millió dolgot ki kell próbálni, kéne még ide menni, meg oda menni.

A folyamatokat globálisan kell tekinteni, mert úgy van értelme és mert úgy sokkal izgalmasabb. Sokan nem így érzik, hanem csak azt, hogy jól elélek itt az országomban, hazámban, lakásomban, fotelemben, és csak Ez van. Lehet hogy Horvátországba elugrunk, de az külföld, az Más, Idegen. Pedig úgy is fel lehet fogni, hogy az is épp olyan, mint itt, csak van sós víz is és a pálinkát rakijának hívják, de attól még ugyanúgy emberek fürödnek mindkettőben. Oké, én pont ide születtem, de attól még minden az enyém lehet, mindent élvezhetek. Hisz mindenhol emberek vannak, esznek, alszanak, pisilnek, haragszanak, szeretkeznek, énekelve zuhanyoznak vagy fürödnek a folyóban.

Igaz, egy-kétszer volt, hogy Amerikában rosszul éreztem magam, mert csak egy porszemnek tartottam magam, ami mélyen elveszik a sivatagban. De ez azért volt, mert nem volt célom, ami vezetett volna, és néha kívülállónak éreztem magam. Persze biztos máshol is kívülálló lennék, de más körülmények között és már más felfogással.


Hisz ha ketten utazunk, és azzal foglalkozunk, amit nagyon szeretünk, ami viszi a lendületet, visz minket, akkor minden jó és akkor az érzés, hogy itt idegenek vagyunk, izgalmas lesz. Asszem máshogy kell olyankor gondolkodni. Nem azt kell várni, hogy ott olyan legyen, mint itthon, hanem élvezni, amit csinálunk. Arra jöttem rá, hogy ez nagyon fontos. Nem pultosnak kell menni, amúgy meg lébecolni, hanem igazi, belülről jövő feladatot kell végeznünk, ami szerintünk jó és fontos, és akkor megvan minden. Mi együtt és a jó munka. És akkor éppen, hogy csodálni lehet azt, ami nem olyan, mint otthon.

És akkor isteni lesz mondjuk Indiában élni. Aztán pedig megint hazajönni és örülni. Hogy ez az otthon. Aztán megint elugrani egy kicsit valahova, aztán vissza. És ezt megcsinálni párszor.

Vagy nem, mert csak álmodozom. De mégis: ha így a Föld lakójának és nem kizárólag országod, városod, kerületed lakójának érzed magad, úgy mindent lehet...

Lehet, hogy kicsit zavaros voltam, de ki nem az...(Jó, van, aki nem, és én is néha elszégyellem magamat magam miatt, na de most mit kezdjek ezzel. Meghasonoljak? Ne írjak? Hazudjak? Kreáljak? Vagy csak írjak bazeg jobban, hogy legalább élvezni lehessen, mégha hülyeség is..?)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Emelem kalapom, értek egyet, de magat miért kritzálod a végén? Tök tisztán és élvezetesen megírtad, amit gondoltál.

Névtelen írta...

magad.