2008. július 27., vasárnap

Mávon lenni jó

A vonaton ülök és fánkot eszem pogácsával. Hiányoztak. És virulok. Mielőtt hazajöttem, felkészültem, depis leszek itthon, csalódni fogok az emberekben, csúnya lesz a város - mindenki azt mondta, ez így szokott lenni, és hát nekem is így volt athéni hónapjaim után. És mégsem. Depi helyett mint egy hülye, vigyorgok. Élvezem, hogy magyarul vásárolok a boltban, élvezem a béna magyar TV-t. Még azt is élvezem, hogy a tétlen munkások megbámulnak. Élvezem a rendíthetetlen magyar logikát, amit a munkások követnek: ha kettő dolgozik, a maradék négynek nem kell. De még ezt is jó volt látni. Szüleimmel és barátaimmal pedig, avagy a villamoson az utazótársakkal, mind kurvajó találkozni. A hajnali városról már nem is beszélve.



Mosolygok a jegyellenőrökre és nem értik, hogy mi a bajom. Megrontott Kalifornia, de nem bánom. Sört iszom, ami új, és nem is kezdtem rosszul: sok korsó remek Borsodival ünnepeltem először. Khm.

A vonat eközben némán suhan, nincs a jó kis zakatolás, mert vadiúj, légkondis gépek járnak már Budapest környékén. Igaz, a sugárzó napfény ellenére ég a villany a vonatban, de ne akadjunk fel ilyen apróságokon. Szemben velem keresztrejtvényt fejt egy piros pulcsis, SZTK keretes szemüveges néni. Jön a kaller, és még ő is olyan modern ahhoz képest, hogy vasutas: rendezett hosszú haj, piercing az orrban, csini vasutas ruha, s mosoly az arcon. A piros pulcsis néninél hiányzik valami jegy, öt foggal mentegetőzik, de a kallernő megértő. Elengedi.

Ilyen nincs Amerikában. Ott betűről betűre követik a törvény szavát, nincs elnézés, nincs empátia, csak gépies követelés. Semmi emberi érzés, csak 200 dollár büntetés. Itt viszont van. Persze ezért lehet korrupció is, s ezért nem működnek olyan jól a dolgok. De most ez mégis jobban tetszik. Hisz emberek, s nem robotok vagyunk. Persze annak, aki odaszületett, az a természetes. De nekem nem, és ezért is kell hazajönni. Hisz ez a hazám. Oh, miket mondok máris?? Azért szittyákat nem emlegetek, és rovásul sem írok még álmomban, de örülök, hogy itt vagyok.

Mindeközben Biatorbágyra értünk. Sosem értettem, hogy lehet ilyen ronda neve egy helynek. De most ezt is megbocsájtom. Ahogy Bugyit is. Meg Mindent. Nevadában mentük át Minden városán. Mindent láttunk ott. Hihi. Minden jó volt Mindenben.

Lelkem egyetlen gyötrelme, hogy Marci nincs itt velem. Elég nagy gyötrelem, de túléljünk valahogy ezt a viszontagságot is. Vagyis nincs itt semmilyen "is", hisz milyen más viszontagságot tudnék említeni? Legyünk őszinték, semmi mást..

Közben a vonat megy tovább, és jobbra a kutyatejes főben egy, az állományből kiebrudalt vagon áll. Oldalán a felirat: Kőbánya-Hízlaló. Hogy ez vajon mit jelent, sejtelmem sincs. Biztos volt valaha egy ilyen megálló (És igen. Íme egy cikk a valaha volt hatalmas sertéstelepi megállóról.) De az mindenesetre tény, hogy neve mindenképpen túlszárnyalja még Biatorbágyot is.
Ahogy Marci tudósította nekem, a bolgár mondás is úgy tartja: Ha már holló, legyen kócos.

A vonat sajnos továbbmegy, nem hagy időt a neveken való elmélkedésre. Abba is hagyom, s befejezem a krumplis pogácsát.
Mert az is jó.
Csók.


Ui: Viszont a kiskosztüm szót még mindig utálom. És nem csak a szót, magát a kiskosztümöt is, huh, kiráz a hideg már a gondolatától is.

1 megjegyzés:

borondics írta...

Krumplis pogacsa? Utallak! Kuldjel postan. Most.