2007. szeptember 7., péntek

A szólásszabadság nem is rossz, csak sok



Az élet Berkeleyben sok izgalommal szolgál. Ami azt jelenti, hogy mindig van az utcán egy-két őrült. Egyik nap a gépek használata ellen tüntetett egy
férfi. Messziről csak azt lehett látni, hogy ordibál, de közelebbre érve kiderült, hogy csak a mellette elsétáló és kezükben, fülükön mobiltelefont tartó emberekre kiabál rá. Uszította őket, hogy dobják el és törjék össze a telefont. Mindezt persze egy mobiltársasaság standja előtt. Megközelítettem kezemben egy fényképezőgéppel, mire persze elkezdte szövegét, ám közbevágtam, hogy ne bántsa már a gépem, hisz ez nem károsítja a környezetet (persze előállítása igen, de használata nem, a pasi szerint pl a mobiloktől meghalnak a hangyák). Erre lenyugodott, kedvesen bemutatkozott és beszélgettünk. Háta mögött a saját maga rajzolta plakátok voltak, és két könyve is. Profi kiadásban. Hát itt minden örültnek lehet könyve. Igazából persze nem is annyira őrült, csak ezt a módját választotta a figyelemfelhívásnak. de azért félelmetes volt. Mások csendesebben tiltakoztak, mint például a Tibetért tüntető férfi, vagy a Busht öngyilkosságra buzdító vietnami kalapos, festékes dobozon álló öregúr. Welcome to America.


Nincsenek megjegyzések: